Júliusban folytatjuk a tavalyi sikeres interjú sorozatunkat! 

 Szeretettel várunk Benneteket egy érdekes beszélgetésre Kepes Andrással, aki egy interjúban azt mondta: Rengeteget tanultam a szakmai és a magánéleti kudarcaimból is. 
Andrással együtt jártunk az újságíró iskolába, aki aztán nagyon sikeres és sokszínű pályát futott be. Hajdan, újságíróként, televíziós műsorkészítőként, egyetemi tanárként vált népszerűvé, az utóbbi években a könyveivel, íróként hívta fel magára a figyelmet. Azt, hogy mi mindennek köszönheti ezt a sokszínűséget, fontos szerepe volt, hogy az általános- és középiskoláit Budapesten, Bejrútban és  Buenos Airesben végezte, majd később  a 70-es, 80-as években posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen és a Stanford Egyetemen. Oktatott a New Yorki egyetemen és jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Tanácsának elnöke. Immár a harmadik feleségével él. Hat gyermeke és négy unokája van.  Lesz miről beszélgetnünk! 

Kepes Andrással László Ágnes újságíró beszélget
Ne hagyjátok ki!

2023. július 1., szombat 18.00 óra
MAGAZIN Köveskál, Fő utca 12/A

Az esemény támogatói jeggyel látogatható, melyet az előadás napján készpénzzel lehet kiváltani.
Valamint a hely korlátolt befogadóképessége miatt, előzetesen e-mail-ben kérjük, hogy regisztráljatok a magazinkoveskal@gmail.com címen.
A támogatói jegy ára: 3.800.- Ft.